Az Orc király:
Hosszú kihagyás után újra Salvatore, és azt kell mondjam, kellemeset csalódtam.
Végre nem arról szól a story, hogy jön a gonosz, megcipőz néhány jelentéktelen NPC-t jönnek a hősök, és megcsapják. érdekes fordulatok, és izgalom jellemzi a könyvet, főleg azoknak akik olvasták A vadászpengék trilógiát. Jó látni, hogy a mester nem felejtett el írni, és még jobban örülök, hogy ő fogja írni a következő Neverwinter játéknak a storyját, illetve jön az új, a játékhoz kapcsolódó könyv trilógiája.
A Kalóz király
Aki arra számít, hogy tengeren, csáklyázás, párbajok, stb. lesz annak sajnos csalódás fog okozni a könyv, kivéve ha szereti a jóféle politizálós kalandokat. Nem egy eget-rengető könyv, de előételnek nem rossz a következőhöz:
A Szellemkirály
Ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik a kedvenc Salvatore könyvem, nem tudnám eldönteni, hogy a Kristályszilánkot, vagy Ezt az utolsó, rendkívül kiforrott, izgalmas könyvet adjam válasznak. Olyan mint egy osztálytalálkozó, amire eljött mindenki aki számít. A könyvben a fő-gonosz komplex személyiség(ek), végig érezhető a feszültség, elkezdődik a Spellplague, Két kedvenc törpénk, pedig végig mosolyt csal az arcunkra. A végéről pedig annyit tudnék nyilatkozni, hogy ezt nem vártam volna az írótól. Az az érzésem, hogy most a mester tanult a tanítványától, gondolok itt, Kemp-re aki a Pókkirálynő alatt még “zöldfülűnek” számított, és Salvatore mentorolta az írókat. Itt azonban le merném fogadni, hogy az Árnyékbirodalom is közrejátszott mind a Plot, mind a vége megírásakor. Így hát reményekkel telve várom Gauntlgrymet.
